A teljesítménytúra olyan előre meghatározott útvonalon rendezett, nyílt túra, amelyen bárki részt vehet. A nevezéskor igazolófüzetet kapnak az indulók, ebben vannak feltüntetve az ellenőrzőpontok is, amelyeket fel kell keresni a megadott sorrendben, a megadott útvonalon. A tájékozódást általában az igazolófüzetben található térképvázlat és/vagy az útvonalleírás, illetve a terepen turistajelzések és/vagy szalagozás segíti. Az ellenőrzőpontokon a pecsét mellett gyakran élelmet, italt, gyümölcsöt, édességet is kapnak a túrázók. Sikeres – szintidőn belüli – teljesítés esetén a beérkezők általában oklevelet, emléklapot, valamint kitűzőt, jelvényt, plakettet, hűtőmágnest, festett köveket stb. kapnak. A szintidő a távtól és az útvonal nehézségétől függően változik, legtöbbször kb. 4 km/h-s sebességre van kiszámolva.
Egy környékbeli teljesítménytúra szervezése régóta foglalkoztatta a leendő szervezőket, és hamarosan megszületett az ötlet, hogy a környék kilátóit kellene egy túrára felfűzni. A gondolatot tett követte, a felsőörsi önkormányzat felkarolta az ötletet, és megkezdődtek az előkészületek. Először az útvonalat kellett kitalálni, ami – adva lévén a nyolc kilátó – viszonylag könnyű volt, ki is jött egy jó 50 km-es táv. Ezek után a résztávok születtek meg, majd következett a névadás: nyolc kilátó, nyolc résztáv, nyolcas alak... Legyen Felsőörsi nyolcas! A résztávok elnevezéséhez a környékbeli helynevek adtak ihletet.
Sajnos a környék turistaútjai – hogy is mondjam... – kissé elhanyagoltak. Van jelzés, ami már csak a térképeken létezik, van olyan, ami három felé ágazik, és van partizánjelzés, amit meg a térképek nemigen jeleznek, terepen viszont annál harsányabban rikít. Elsőként a Malom-völgy felső szakaszának zöld sáv jelzését újítottuk fel 2011 júliusában, mivel a régi jelzést két helyen is magánterületként lekerítették. Így lett – részben új nyomvonalon – követhető a zöld sáv jelzés Felsőörstől a Fajszi-legelőerdőig tartó kb. 4,5 km-es szakasza. A falu központjából a zöld sávhoz vezető, pár száz méteres zöld kereszt jelzést is újrafestettük. 2011 novemberében (már az első túra után) a kék háromszög jelzés újult meg a Nosztoritól (73-as út) a csákány-hegyi Noszlopi Gáspár-kilátóig, 2,5 km-en. Itt is új nyomvonalat kellett találni, mivel időközben egy jókora részt elkerítettek a terület gazdái. 2012-ben meghosszabbítottuk a Szabadság-kilátótól a Felsőörs és Almádi közti műútig tartó sárga háromszög jelzést, amely most már a felső-hegyi geodéziai tornyot útba ejtve az Almádi fölötti Óvári-messzelátóig tart, és így 3,6 km-rel lett hosszabb. 2013-ban felfestettük az új Malomvölgyi tanösvény nyomvonalát (800 m, ZT), ezzel együtt a közös szakaszon a Z sávjelzést is felújítottuk (300 m).
2011. október 1-jén, a gyönyörű őszi időben 223-an vágtak neki az akkor még tíz résztáv valamelyikének. A rendezői emlékek helyett link három résztvevő beszámolójára.